Kiszombori Gitártábor június 24-29.

Letölthető jelentkezési lapért kattintson : ide

2019. június 24-29.

Vegyél részt egy felejthetetlen gitártáborban, ahol nyári élményt, aktív pihenést, kulturális-, művészeti-, sportos programokat nyújtunk szakmai vezetéssel! Kalandra fel! Várjuk jelentkezésed!

Leírás: A gitártábor célja, a tanulók gitáros zenei tudásának elmélyítése, gitárzenekari játékkal kollektív zenei élmény megismertetése, az örömteli közös együtt zenélés élményéhez juttatás. Ezáltal az egymásra figyelés, a zenélésben egymáshoz való alkalmazkodás képességének kialakítása, megerősítése.  A résztvevők tagjai lesznek egy újonnan alakuló gitárzenekarnak, mellyel a tábor záróakkordjaként a gálakoncerten debütálnának.  A tábor szakmai oktatói: Takács Emese, Bujdosó Géza, Vajtó Gergely, Rónainé Török Csilla és Rónai Dániel tanárok, akik garantálják a hét folyamán a tanulók gitáros tudásának dinamikus fejlődését, gitárzenekari együtt zenélést és a különböző produkciók színpadra állítását a GÁLAKONCERTEN
A mindennapi zenei próbák és egyéni gitárórák mellett rendkívül színes és gazdag tábori program várja a gyerekeket. A délelőtti vagy délutáni zenei elfoglaltság mellett nagyon fontosnak tartjuk a felfrissítő mozgást, a különböző sporttevékenységeket, a természetjárást gyalog- és kerékpárral egyaránt. Lehetőséget adunk egy olyan gyerektáborban való részvételre, amely jól szervezett programjaival és rengeteg kulturális tevékenységével maradandó élményt nyújt a résztvevőknek. A gyönyörű tóparti szálláshelyen szakképzett oktatók gondoskodnak a gyerekek felügyeletéről és szakszerű oktatásáról.

A TÁBOR HELYSZÍNE: Kiszombor, Óbébai u. 05401/2. hrsz. alatt, a Vályogos horgásztóval szemben lévő „AQUA P’ART” Szállás, Kemping és Szabadidő-Központ új komplexuma. 

ELSZÁLLÁSOLÁS: 2,5 méter magas kerítéssel körülvett, kiépített táborhelyenAz AQUA P’ART pázsitos, zárt, körülkerített területén új, modern 2m magas, tágas, dupla héjazatú, vízbiztos, szúnyoghálós, jól szellőző állósátrakban (szivacsmatraccal, hálózsákkal, kispárnával komfortosan felszerelve).  A turisztika számára újonnan épült komplexumban az emeleten: közösségi-foglalkoztató-, oktató-, étkező helyiség korszerűen felszerelt konyhával; a földszinten: nemenkénti zuhanyozók, wc-k, pedagógus felügyelő szoba, az udvaron árnyékos, fedett közösségi tér, közös programok, játékok, vetélkedők, foglalkozások, étkezések, lebonyolítására, pihenésre. A szabadidő hasznos eltöltésére: 2 felfestett tengópálya, kosárlabdapalánk, ping-pong asztalok, cso-csó asztalok, sakk, labdák, foci, darts, íjak, társasjátékok, tollaslabda és kerékpárok állnak rendelkezésre. Oktatást segítő eszközök: projektor, vetítővászon, írásvetítő, TV, lap-top, CD-lejátszó, Wi-FI, korlátlan internet elérési lehetőség. Játékok, telefon, tablet hozható, az értékek biztonságosan elzárhatók.
A foglalkozások helyszíne a 2018-ban felújított Rendezvényház, amely klimatizált helységével kényelmes gyakorló termet biztosít az alkalmi gitárzenekarnak.

A gitártáborban a szakmai foglalkozásokon túl, szabadidejükben a diákok rendkívül színes és gazdag programélményekben részesülnek. 

ÉLMÉNYPROGRAMOK:

  • Gitáros: klasszikus zenei gálakoncert, zenei készségfejlesztő játékok
  • Póni lovaglás a Vályogos-tónál, íjászat
  • Élő Honfoglaló játék, csapatversenyek, bátorságpróba, számháború
  • Közös játék a gyerekekkel: foci, ping-pong, sakk, kártya, társasjáték…stb.
  • Kerti sütés-főzési lehetőségek: kemencés pizza-sütés
  • Gitáros közös éneklés esti tábortűznél, szalonnasütés
  • Kertmozi a táborban (projektoros kivetítőn)
  • Kerékpártúra Ferencszállásra, bográcsfőzés, focimeccs, fagylaltozás
  • Kreatív/kézműves foglalkozás: gitáros kulcstartó készítése, amelyet haza lehet vinni
  • Tábori Disco, karaoke party
  • Sport programok: tengó-, kosár-, tollaslabda-, kapuralövő-, darts, és cso-csó versenyek

ÉTKEZÉS: napi háromszori bőséges étkezést a Szent Gellért Étterem biztosít kiszállítással. (Vegyes reggeli folyadékkal, kétfogásos ebéd, meleg vacsora).
Kedves Táborozó, kedves Szülő!

A gitártábor időpontja: 2019. 06. 24. hétfő - 06. 29. szombat.

Táborozóknak gyülekező és adminisztráció: 2019. június 24-én, hétfőn 7:00 és 9.00 h között a Kiszombor, Külterület, Óbébai u. 05401/2. hrsz. alatt, a Vályogos horgásztó hátsó „sarkával” szemben az újonnan megépült „Aqua P’art szállás-, kemping- és szabadidő-központban”.

(Ha a falu központjából haladsz az Óbébai utcán kifelé a tó felé, csak egyenesen kell menned, nem kell semerre elkanyarodnod. Ha elhaladtál az Óbébai utcán a jobb oldalon lévő tó mellett, az úttest bal oldalán megpillantod a narancssárga kerítést és új épületet „Aqua P’art” felirattal ! )

A táborozók regisztrációját, az adminisztrációt is elvégezzük, melyhez kérjük a tanuló adatait, és TAJ számát.

A gyülekezőt követően rövid SZÜLŐI ÉRTEKEZLETET tartunk, melyre feltétlenül várjuk a szülőt, mert az új törvényi szabályozás értelmében a tábor kezdete előtt 4 napon belül kell nyilatkoznia a gyermek egészségi állapotát illetően, és aláírásával hitelesíteni azt (korábban ezt az igazolást a háziorvos állította ki). Továbbá a tábori élettel kapcsolatos dolgokról esik szó, és lehetőség lesz esetleges személyes kérések megbeszélésére is.

Elszállásolás: 2,5 méter magas kerítéssel körülvett, kiépített táborhelyen. Modern 1,80 m magas, tágas, víz biztos, szúnyoghálós, komfortos, alul 10 cm vastag szivacsmatraccal, hálózsákkal, kispárnával felszerelt duplafalú állósátrakban fognak a gyerekek aludni. Nemek szerinti zuhanyozók, wc-k vannak. 

Amit hozni kell:

- Gitár+lábtartó, kottaállvány, ceruza+radír, hangoló gép/hangvilla, KOTTÁK!!! Ha még nincs kinyomtatva, akkor legyenek kedvesek azt feltétlen pótolni !

- Koncertezéshez elegáns ruha+ lábbeli

- Diákigazolvány

- Jól felszerelt, üzembiztos kerékpárt kell hozni, többször megyünk túrára, sokat biciklizünk. Jó volna, ha lenne rajta kosár a felszerelésed miatt, - de a hátizsák is megteszi. Szükséges láthatósági mellény, bicikli zár, világítás. Ha nincs saját biciklid, jelezd időben, biztosítunk számodra!

- Vékonyabb plédet (gyakran töltjük a szabadidőt a tóparti füves területen, és kerékpárral messzebbre túrázunk, jobban esik pléden ülve játszani, napozni, piknikezni…)

- Lepedőt (a szivacsmatracra, magad alá teríted a sátorban, azon alszol). Hűvös, esős idő esetére, éjszakára melegebb ruha.

- Naptej, kalap/sapka, napszemüveg a nap elleni védelemre, szúnyog- és kullancsriasztó.

- Tisztálkodási eszközök, törülköző. Tiszta papucs (amelyet csak tusoláskor és az épületben használsz).

- Pohár - amely nem törik (erre a túrák alkalmával is szükség lesz).

- Bármilyen játék (társasjáték, kártya…stb.), zseblámpa, telefon/Tab saját felelősségre hozható! Az értékeket szükség szerint kérésre biztonságba helyezzük, elzárjuk! –Zsebpénzt lehet hozni, kerékpározásaink alkalmával fagyizni van lehetőség, ill. boltban lehet vásárolni.

- Az alkotó foglalkozáshoz minden eszközt biztosítunk.

A tábort koncerttel zárjuk június 29-én, szombaton 16:00-kor a kiszombori Ady Endre Művelődési házban, melyre szeretettel várjuk a kedves szülőket, rokonokat, érdeklődőket!

Üdvözlettel: Falusi Turizmus Nonprofit Bt.